Kőröstetétlen - Nyilatkozat öröklésre jogosultakról

Ügyfél nyilatkozata az öröklésben érintett személyekről és azok adatairól.

Kulcsszavak: Nyilatkozat öröklésre jogosultakról, Kőröstetétlen

Az ügyfél (nyilatkozó) nyilatkozik az elhunyt adataival kapcsolatban, valamint amennyiben végintézkedés történt, az abban szereplő személyek adatairól, továbbá az öröklésben lehetséges érdekelt személyek adatairól.

A nyilatkozat leadható személyesen előzetes telefonos időpont egyeztetéssel, vagy postai úton.

A nyomtatvány elektronikus űrlapon is benyújtható az E-önkormányzat Portálon keresztül.

Űrlap száma: ASP-HGY-NYOJ-2017

Űrlap megnevezése: Nyilatkozat öröklésre jogosultakról

Amennyiben az öröklésre jogosultak személyéről az ügyfél nem nyilatkozik és más módon a hatóság az öröklésre jogosultak adatait nem tudja felkutatni, vagy nem állapítható meg, akkor a közjegyzői eljárásban a Magyar Állam jelölhető meg örökösként.

A leltárt 30 napon belül el kell készíteni. E határidő attól a naptól kell számítani, amikor a jegyző a leltározás alá eső vagyontárgyról, vagy a leltár felvételét kötelezővé tevő tényről okiratban tudomás szerzett. Az ügyfél számra határidőt a jogszabály nem fogalmaz meg, de az mielőbbi adatszolgáltatás felgyorsítja az ügymenetet.

Amennyiben van végintézkedés, akkor annak másolati példánya.

Az elektronikusan benyújtható űrlap az E-Önkormányzati Portálon került publikálásra.

A portálra való belépés és az "Ügyindítás" gombra kattintás után az űrlapkeresőbe írja be az űrlap nevét (Nyilatkozat öröklésre jogosultakról), vagy az "Ágazat"-nál válassza ki a "Hagyaték" lehetőséget, valamint az "Ügytípus"-nál a "nyilatkozat" lehetőséget!

A talált űrlapok listájából a megfelelő űrlap "Online kitöltés" gombjára kattintva töltődik be a kívánt űrlap.

Az eljárás költség-és illetékmentes.

Az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, ennek hiányában az örökhagyó utolsó belföldi tartózkodási helye, ennek hiányában, az örökhagyó belföldi elhalálozásának helye, a fentiek hiányában az hagyatéki vagyon fekvésének helye szerint illetékes jegyző.

Ha a vagyon fekvése szerint több jegyző is illetékességgel rendelkezik, akkor az eljárás bármely jegyző előtt megindítható, az lesz az illetékes, akinél az eljárást előbb megindították.

Az eljárás a fenti szempontok alapján illetékes közjegyzőnél is megindítható, de jellemzően az adatszolgáltatás jegyző előtt indul.

A hagyaték leltározása során a nem a közjegyző által hozott végzésekkel szembeni jogorvoslatot a jegyzőnél kell előterjeszteni. Amennyiben a jegyző a végzésben foglaltaknak a jegyző 3 napon belül részben, vagy egészben nem ad helyt, akkor azt köteles haladéktalanul a közjegyzőnek megküldeni.

Kőröstetétlen Település