Budapest XIII. - Települési támogatás elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás

Kérem elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulást, mert a temetési költségek kifizetéséről gondoskodtam, és a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300%-át.

Kulcsszavak: családban egy főre jutó jövedelem öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 28 500,-Ft. életvitelszerű lakás

Budapest Főváros XIII. kerület közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen itt élő állampolgárok nyújthatnak be kérelmet, akinek a nevére szól a temetési számla.

Ügyleírásban megadott kérelmet és az igazolásokat kell benyújtani.

ügyintézési határidő:

Sommás eljárás keretében azonnal, de legfeljebb nyolc napon belül

Méltányossági eljárásban a szociális ügyekkel foglalkozó bizottság az ügyintézési határidőn belül, vagy ha ez nem lehetséges, a határidő letelte utáni első testületi ülésen határoz.

·      formanyomtatvány

Személyes megjelenés esetén:

·      érvényes személyazonosításra alkalmas fényképes okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)

·      lakcímet igazoló hatósági igazolvány

További szükséges dokumentumok:

Szociális helyzet igazolását szolgáló igazolások:

A havi rendszerességgel járó – nem vállalkozásból, illetve őstermelői tevékenységből (a továbbiakban együtt vállalkozás) származó – jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelemigazolást.

A nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett nettó jövedelem egyhavi átlagának igazolását. (Azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani. Ha a vállalkozási tevékenység megkezdésétől eltelt időtartam nem éri el a 12 hónapot, akkor az egyhavi átlagos jövedelmet a vállalkozási tevékenység időtartama alapján kell kiszámolni.)

Álláskereső esetén az együttműködésről, az álláskereső ellátásról vagy a regisztrálásról a Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Foglalkoztatási Osztály által kiadott, a kérelem benyújtását megelőző havi igazolást, határozatot, vagy az aktív korú ellátásra való jogosultságot megállapító határozatot vagy egészségi okból nem regisztrált álláskereső esetén a Prevenciós Központ által kiadott, a kérelem benyújtását megelőző havi igazolást

Amennyiben kérelmező, vagy családtagja ápolási díjra jogosult az ellátást megállapító hatóság határozatának másolata.

MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított nyugdíj jellegű ellátás a kérelem benyújtásának évére megállapított havi összegéről és ellátás megnevezéséről szóló nyugdíjfolyósító igazgatóság által tárgyév elején kiállított igazolás, amennyiben kérelem benyújtásának évében állapították meg a támogatást, abban az esetben MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogerős döntése.

16. életévét betöltött középfokú vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló esetében az oktatási intézmény a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos félévi igazolását a tanulói vagy hallgatói jogviszony fennállásáról. szóló igazolás.

Annak igazolására, hogy a szülő gyermekét egyedül neveli, illetve gyermektartásdíjban részesül, bontóperi vagy gyermekelhelyezésről szóló ítélet, képzelt apát megállapító határozat, gyermektartásdíjat megállapító bírói ítélet vagy ez irányú bírósági eljárás megindításáról szóló okirat.

Gyermektartásdíj igazolása, ha tartásdíjat nem kap, a tartásdíj megállapítása iránti kereset másolatát, vagy tartásdíj bírói úton történő végrehajtás iránti kérelem igazolását, vagy az állam általi megelőlegezését kezdeményező iratok fénymásolatát.

· Amennyiben a gyermek után a különélő szülő nem fizet tartásdíjat, e tényről és okáról a gyermeket nevelő és a különélő szülő közös nyilatkozatát kell csatolni. Ennek hiányában a gyermeket nevelő szülő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy mit tett vagy mit szándékozik tenni – határidő megjelölésével – annak érdekében, hogy a különélő szülő is járuljon hozzá a gyermek eltartásához.

Külön lakcímen élők esetén amennyiben bontóperi ítélettel nem rendelkeznek a különélés tényéről saját kézzel írott büntetőjogi nyilatkozat 2 tanú által hitelesítve.

A kötelező mellékleteken túl a támogatásra vonatkozó mellékletek:

• Halotti anyakönyvi kivonat másolata, kérhető hivatalból történő megkeresés is, ebben az esetben szükséges a haláleset pontos helyének megnevezése: • A temetési számla másolata.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

A pénzbeli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015 (II.17.) Önkormányzati rendelete

Budapest 13. ker. Település