Budapest 04. ker. Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezmény

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében a gyermek a gyermekétkeztetés normatívkedvezményére, pénzbeli támogatásra valamint egyéb kedvezményre (pl.: tankönyv támogatására, gyermekétkeztetési költség átvállalására) jogosult.

Kulcsszavak: gyermek étkezés, ingyenes étkezés, gyermekvédelmi támogatás, tankönyv támogatás

A gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 135%-át (38.475.-Ft.)

–ha a gyermeket egyedülálló szülő, illetve más törvényes képviselő gondozza, vagy

–ha a gyermek tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos, vagy

–ha a nagykorúvá vált gyermek megfelel a 20. §. (2) bekezdésében foglalt feltételeknek; az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 145%-át (41.325.-Ft)

feltéve, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata során az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg külön-külön vagy együttesen a meghatározott mértéket.

 

Kérelem és mellékleteit eljuttatni a Hatóság részére.

Vonatkozó jogszabályok szerint.

Ügyintézési határidő: sommás eljárásban nyolc nap, teljes eljárásban hatvan nap (vonatkozó jogszabály alapján).

–a gyermek elhelyezése vagy ideiglenes hatályú elhelyezése valamint a gyámrendelés tárgyában hozott bírósági, illetve gyámhatósági döntést, továbbá a 149/1997.(IX.10). kormányrendelet 18.§. (2) bekezdésében meghatározott jegyzőkönyvet, egyedülálló kérelmező esetén az egyedülállóság tényéről igazolást,

–oktatási intézmény igazolását nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról

–törvényes képviselő/k előző havi nettó jövedelemigazolását

-kérelem formanyomtatvány.

Az eljárás költség- és illetékmentes.

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Jegyzője.

Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztálya.   

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény a feltételek fennállása esetén egy év időtartamra, de legfeljebb az önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton középfokú tanulmányokat folytató nagykorúvá vált gyermek 23 éves koráig, illetve az önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató nagykorúvá vált gyermek 25 éves koráig állapítható meg.

https://ujpest.hu/dokumentumok/552_kerelem_rendszeres_gyermekvedelmi_kedvezmenyhez.pdf

 

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet

A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet

A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet

 

Budapest 04. ker. Település